OÁI Hal- és méhkórtani Osztály

Hal és méhbetegségek diagnosztikai vizsgálata, elhullások okának felderítése.

A laboratóriumi vizsgálat csak megfelelően gyűjtött és futárral beszállított anyagok esetén lehet eredményes.

A vizsgálatra szánt halakat mindig a betegség tüneteit legkifejezettebben mutató, a víz színe közelében vagy a befolyóknál csoportosuló, még élő egyedekből gyűjtsük. Az etetőkaróknál csak akkor fogjunk halakat, ha összehasonlításként egészséges egyedeket is akarunk küldeni. Egy-egy tóból legalább 5-10 beteg és ugyanannyi egészségesnek látszó hal vizsgálatára van szükség. A vízmintát tisztára mosott, a beküldendő vízzel alaposan kiöblített literes üvegbe külön-külön a befolyóból, a kifolyóból és a tóból kell venni.

A halakat élve, jéggel hűtött vízben célszerű szállítani, vagy ha ez nem oldható meg, szellősen, zöld növényzet közé csomagolva (lehetőleg nem műanyag zacskóban, mert ebben befülled) kell a laboratóriumba juttatni. A vizes üvegeket gondosan címkézve (a címke minden lényeges adatot tartalmazzon), törésmentesen csomagolva kell szállítani.

A kísérőlevélnek minden olyan adatot tartalmaznia kell, ami a laboratóriumi vizsgálatot és a betegség diagnosztizálását elősegítheti. Inkább legyen részletes, mint szűkszavú, s ne csak "a mellékelt halak vizsgálatát kérem" szöveget tartalmazza. A közlendő adatok közül a legfontosabbak: a tó területe, mélysége, vízellátása, a víz hőmérséklete, a népesítés mértéke, a takarmányozás, a betegség első észlelése, a tapasztalt tünetek, az elhullás kezdete, a hullák száma, az esetleg alkalmazott gyógykezelési eljárás stb.

A hal pusztulása után a tó fenekére süllyed, s a víz felszínére a hőmérséklettől függően csak 1-2 nap múlva emelkedik. A halhús és a szervek nagy víztartalmuk következtében igen gyorsan rothadnak. Ilyenkor a belekben és a test felületén mindig jelenlevő baktériumok a szervekbe gyorsan beszaporodnak, s a bakteriológiai vizsgálat eredménye elveszti kórjelző értékét. A gyors rothadás miatt a hulla szervei szövettani vizsgálatra sem alkalmasak. Az ilyen hulla parazitológiai vizsgálat céljára sem megfelelő, mivel az elpusztult hal kopoltyúját és testfelületét a külső paraziták (pióca, haltetű) nagy része elhagyja, vagy a finom felépítésű egysejtűek (Chilodonella, Ichthyophthirius) a rothadásnak esnek áldozatul. Vizsgálat céljára a vízből élő állapotban kiemelt, de szárazon tárolt hal sem alkalmas. Ilyenkor a bőrön és a kopoltyúkon esetleg jelenlevő élősködők elpusztulnak, beszáradnak, kimutatásuk igen megnehezül (a parazitológiai lelet negatív volta megtévesztő lehet).

Az elmondottak ismeretében sokan élő halat küldenek laboratóriumi vizsgálatra. Ezeket azonban az etetőkarók mellett találomra fogják. Ez is megtévesztő eredményre vezethet, mivel a beküldött, még táplálkozott, egészséges halakon semmi kórosat nem lehet megállapítani, annak ellenére, hogy a tóban már esetleg jelentős pusztulást tapasztalhatunk.

A bejelentési kötelezettség alá tartozó halbetegségek diagnosztikai vizsgálatára vonatkozó mintaküldés szabályait "Az édesvízi halak fertőző betegségei elleni védekezésről és a fertőző betegségektől mentes halgazdaságok létrehozásáról" szóló 68/2002. (VIII. 15.) számú FVM rendelet tartalmazza.

KIFEJLETT MÉHEK betegségének gyanúja esetén családonként legalább 25-30 betegnek látszó méhet kívánatos vizsgálatra küldeni. A legtöbb parazitás méhbetegség esetében a külső vizsgálattal nem állapítható meg elváltozás, esetleg az élve beküldött nosemával erősen fertőzött méhek potroha lehet duzzadt és a szállításra használt zárkán nagyobb számban ürüléknyomok vehetők észre.

Nosema betegség gyanúja esetén a kaptár előtt mászkáló, fűszálakra kapaszkodó, duzzadt potrohú egyedeket kell összegyűjteni. Ellenőrző vizsgálat céljára, ha még a nosema betegség tüneteit nem észlelik, vagy csak enyhe hasmenés mutatkozik, a kijáró méhekből kell a mintát gyűjteni. A kijáró méhek gyűjtése a kaptár kijárónyílásában megjelenő méhekből történik. A kibontott kaptárból, a lépről szedett minta meghamisíthatja a vizsgálati eredményt, mert a lépeken napközben otthon tartózkodó fiatal, "hamvas" szőrköntösű méhek még a legfertőzöttebb családok esetében sem tükrözik a család fertőzöttségének valódi mértékét. A nosemás méhekben a bél rendszerint porcelánfehér. A belet legkönnyebben úgy vizsgálhatjuk, hogy az utolsó potrohgyűrűnél fogva a béltraktust teljes egészében kihúzzuk a potrohból.

Malpighamoeba betegség gyanúja ugyanazon tünetek esetén merül fel, mint amit a nosema betegségnél említettünk. Ez esetben is kijáróméhek gyűjtésére van szükség, azonban a kijáró méheket élő állapotban, zárkázva kell a laboratóriumba küldeni. Erre az anyazárka a legalkalmasabb, amelybe kevés gyúrt cukorlepényt kell elhelyezni a méhek életben tartásához.

A légcsőatka kimutatása céljára ugyanezen számban ún. téli hullák beküldésére van szükség. Ezek alsó kijárónyílású kaptárakból gyűjthetők: a kaptár aljára betegség miatt korán lehullott méhek óvatos munkával a telelő méhek zavarása nélkül januárban vagy februárban már összegyűjthetők. A tavaszi kelésű méhekben a fertőzöttség mértéke nagyságrenddel alacsonyabb fertőzöttséget mutat, mint a téli méheké, ezért a légcsőatkák megtalálása csak sokkal nagyobb számú méh vizsgálatával volna lehetséges.

Myiasis hazánkban ritkán fordul elő, először 1992-ben légcsőatka szűrővizsgálatra beküldött méhek tor izomzatának eltávolítása során észleltük a Senotainia tricuspis Meigen légy lárváit, amelyek a húslegyek lárváihoz igen hasonló nyüvek. A bántalom csak szezonálisan fordul elő homokos területeken június-július hónapokban. Az erősen fertőzött területeken a kijáró méhek számát csökkenti. A diagnózis felállításához mintegy 100 db élve befogott méh szükséges. Ez esetben kifejezetten célszerű a mintát műanyagzacskóba téve vizsgálatra küldeni azért, hogy az elhullott méheket húslegyek ne hogy beköpjék. A húslegyek lárváit nehéz elkülöníteni a Senotainia tricuspis légylárváktól.

Feketekór rendszerint nyáron vagy nyár végén fellépő betegség. A kijáró-nyílásban remegő méheket lehet látni, amelyeket társaik cibálnak és igyekszenek eltávolítani a kaptárból. A beteg egyedek rendszerint szőrköntösüket vesztik, és emiatt feketévé válnak. A beteg családokban az anyák fokozott mértékben petéznek, a kaptárak ún. menekülőterében a feketeszínű, remegő méhek halmozottabb számban találhatók meg. A tüneteket mutató méhekből szintén élő, zárkázott egyedek beküldésére van szükség. A feketekóros méhekben a mézgyomor rendszerint kitágult állapotban van.

Fontos tudnunk, hogy a kijáró méhek minél korosabbak, annál inkább ritkul eredeti dús szőrzetük, és egyre jobban sötétedik a színük azáltal, hogy a ritkuló szőrköntös alól a fekete kitinpáncél egyre jobban előtűnik. A szőrköntös megritkulásának oka az, hogy a virágpor gyűjtés során erre rakódik először a pollen, amit azután a méh magáról "lekefél" összecsomóz és a hátsó lábpár ún. kosarába helyez. Ez a gyakran végzett művelet végül a dús szőrköntös kopását, megritkulását okozza, ami végül az idős méh feketedéséhez vezet.

Varroa kártétel gyanúja esetén az elhullott méheket, kaptársöpredéket és a fészek közepéről a fiasításból származó lépmintát kell beküldeni. Szükség esetén az egész keret beküldése is indokolt. Az elhullott méheken főként a tél során a telelőfürtben pusztult méhek esetében a potrohgyűrűk közé ékelődött atkákat lehet találni, némelyik közülük a potrohgyűrű teljes takarásában lehet. A telelés során elpusztult méhek 100 példányán talált 3 atka a Varroa atka okozta elhullást jelez. A melegebb időszakban elpusztult méheket a Varroa atkák elhagyják, ezért az elpusztult méheken ilyenkor talált atkák száma nem feltétlenül utal a Varroa okozta pusztulásra. A kaptársöpredékben rendszerint nagyszámú atka található. A lépminta fedett sejtjeiben a Varroa kártétele következtében elpusztult, petyhüdt tartású, barnán elszíneződött álcák lehetnek, melyek mellett átlagban 1-5 atka van. Főleg az üres sejtek felső falán a Varroa atka hófehér csomókba lerakott ürülékét láthatjuk. A nyitott sejtekben szintén lehetnek elpusztult álcák, amelyek az európai költésrothadás esetében is látható, szabálytalan pozícióban (sejt aljára, oldalára, néha a mennyezetére tapadva) helyezkednek el. A fedett sejtekben bábok is lehetnek, amelyek torzult, rövid potrohúak, a szárny összesodrott állapotú is lehet. A bábokon és a sejtek falán egyaránt lehet atkaürülék.

FIASÍTÁS BETEGSÉGEK gyanúja esetén méhcsaládonként külön-külön csomagolva és jelölve betegségre gyanús területből kivágott, mézes sejtet lehetőleg nem tartalmazó, legalább 10 x 10 cm nagyságú fiasításos lépmintát kell beküldeni.

a/ Nyúlós költésrothadás gyanúja esetén főleg fedett korú fiasítás legyen a lépben. Az elváltozások a lépet és magát a fiasítást érintik. A lépben a fedett sejtek fedelezése elszíneződik, sötétebb lesz, a fedél behorpad, lyuk lehet a fedélen. A fedett fiasítás esetében a beteg álcák porcelánfehér színüket elvesztik, kezdetben krém-, később tejeskávészínűek, egyidejűleg feszes tartásuk is megváltozik, petyhüdtté válnak, majd egyre sötétebb barnává válnak, ebben a stádiumban már nyúlós fonál húzható belőlük. A nyúlós álcák jellegzetes enyvszagúak. Végül az álca maradványa lapos pikkellyé válik, ami a sejt aljára tapad. A pikkely eltávolítása nehéz, a pikkely maga könnyen törik.

b/ Európai költésrothadás gyanújakor mindkét korú (fedett és fedetlen) fiasítást tartalmazó lépet kívánatos beküldeni. Ez a betegség elsősorban a nyitott fiasítást érinti. Az elpusztult álcák kör alakjukat elvesztik, kinyújtózkodnak, petyhüdtté válnak és megbarnulnak és a sejtek oldalán, alján, félig a tetején igen változatos pozícióban helyezkednek el. Szaguk savanykás vagy sajtra emlékeztető.

c/ Költésmeszesedés gyanúja esetén, a lépmintán kívül a kaptár aljára hullott ún. múmiák, azaz az elmeszesedett álcák beküldése is kívánatos. A lépben a múmiák feji végét gombafonál sohasem képződik, ha gombafonal képződést észlelünk, feltételezhetjük, hogy költéskövesedésről van szó.

A költésmegbetegedés helyszíni vizsgálata során használt gyufaszálat nem szabad a gyanús sejtbe szúrva hagyni, és lehetőleg úgy kell eljárni, hogy érintetlen gyanús sejtek is legyenek a lépben, amelyekben az elpusztult álcák mikrobiológiai állapotát nem változtatták meg a felderítésre használt gyufaszálas keresgéléssel.

Mind a lép-, mind a méhhulla mintákat külön-külön, szellősen papírba kell csomagolni. A lépminták csomagolására legalkalmasabb a csomagoló papír vagy papírzacskó. Mindazok a csomagolási módok (befőttesüveg, műanyagzacskó, bádogdoboz) amelyek légmentesen zárnak a minták befülledését okozzák. Különösen fontos a lépek szellős csomagolása, mivel a lépben lévő fiasítás még él, lélegzik, és eközben párát termel, ami a műanyagra csapódik, majd onnan a lépre visszacsurogva átnedvesíti a fiasítás fedelét. A nedves fedél elszíneződik, sőt be is horpad, ami az elváltozott beteg fiasítás megtalálását nehezíti. A lépmintákat olyan gyűjtő csomagolásban (fadoboz, kartondoboz) kell a laboratóriumba eljuttatni, hogy a lépek ne nyomódhassanak össze.

MÉRGEZÉS gyanúja esetén méhészetenként legalább 0,5 liter bizottság jelenlétében gyűjtött és hatóság által lezárt csomagolásban kell a mintát vizsgálatra küldeni. Ez azért fontos, mert a kártérítési perek során csak így lehetséges hitelesen igazolni, hogy a beszállítás során nem történt manipuláció. Mérgező anyag kimutatására akkor van esély, ha a méhek elhullásától számított 3 napon belül laboratóriumba kerül a minta. Épp ezért a minták beküldését célszerű futárra bízni, mivel a postázás időigényes, ráadásul hűtés nélkül a méreganyag gyorsan elbomlik. Amennyiben az azonnali szállítást nem tudják megoldani, a mintákat a beszállításig hűtőszekrényben kívánatos tárolni.

A mérgezéskor gyanúja esetén gyűjtött mintákat sem szabad műanyagba csomagolva vizsgálatra küldeni, mert a befülledt, lucskossá vált mintában a méreg hamarabb elbomlik, és kimutathatatlanná válik.

Mérgezés gyanúja esetén a méhek által látogatott, növényvédelmi munkálatnak (permetezés, porozás) kitett növényből is bizottság által gyűjtött, hatóságilag csomagolt minta beküldése szükséges.

A mérgezés során elpusztult méhek többségének szipókája nyújtott állapotban van és a szárnyak rendszerint terpesztett állapotúak.

Mérgezés gyanúja esetén a "Kísérőirat a növényvédő szerekkel okozott mézelő méhpusztulások kémiai vizsgálatához" című kísérőlevelet kérjük kitölteni (1. számú melléklet).

SZÁNDÉKOS MÉRGEZÉS A kórelőzményi adatok rendszerint már magukban is utalnak a szándékosság lehetőségére. A kaptárba bejuttatott méreganyag esetében a méhek rendszerint ragacsosak, lucskosak, szőrköntösük csapzott és a méztől átázva feketévé is válnak. Ez annak a következménye, hogy a méhek a mérgezés első pillanatában teleszívják magukat mézzel, majd az elhullás előtt a mézet egymásra öklendezik.

RABLÁS A rablás során a más méhek által leszúrt méhek potroha összehúzódott és meggörbült pozícióban van, a szárny is terpesztett lehet, azonban a szipóka nincsen nyújtott állapotban. Amennyiben a kaptárból gyűjtötték a vizsgálati anyagot, a méheken ilyenkor nagyszámú viaszmorzsa is található. Biztosabban megállapítható a rablásból eredő méhpusztulás, ha lépminta is érkezett a méhhullával. A lépeken a mézes sejtek területén rágásnyomokat és az üres sejtekben sok viaszmorzsát lehet látni.

VERŐDÉS rendszerint tömeges méhpusztulás esetén merül fel. Ezekben az esetekben a tömeges elhullás a méhek szállítását követően lép fel. Az ilyen típusú elhullásokra az a jellemző, hogy nem minden szállított családot érint, csupán azokat, amelyekben a keretek rögzítése nem volt tökéletes és a szállítási rázkódáskor a méheket a keret összenyomta. Ez esetben az elpusztult méhek között horpadt torú méheket lehet találni. Verődés következtében nemcsak horpadt torú méhek pusztulnak el, hanem látszólag ép egyedek is. A tor kitinpáncélja ugyanis rugalmas és gumilabda-szerűen visszanyerheti alakját az összenyomatás után, ugyanakkor a méhben pusztulásra vezető torsérülést okoz. A verődés eseteiben a méhek között nincsenek mérgezésnél megszokott nyújtott szipókájú és terpesztett szárnyú méhhullák.

"A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről" szóló előírásokat a 70/2003.(VI. 27.) számú FVM rendelet tartalmazza.

Kísérőirat a növényvédőszerekkel okozott mézelő méhpusztulások kémiai vizsgálatához

9./ A virágzás állapota (rügy, elő-, fő-, vagy utóvirágzás):............

10./ Időjárási viszonyok a kezelés napján (szélirány, szélerősség, napsütés, hőmérséklet,

12./ Volt-e elhullás a fészekben és károsodott-e a fiasítás is:............

16./ A beküldött növényeket mikor, hol és kinek a jelenlétében gyűjtötték:.......

A mérgezett méhekből lehetőleg 0,5 liter hullát szedjünk össze, a kaptárakból, vagy a kaptárak elől. A vizsgálatra begyűjtött és beküldött anyag a lehető legfrissebb legyen. Igyekezzünk még élő, mozgó méheket is gyűjteni.

A gyűjtést és beküldést hivatalos szervek (önkormányzati tisztviselő, állatorvos, valamint méhegészségügyi felelős, stb.) jelenlétében végezzük.

Ugyanígy gyűjtsük a növénymintákat is (virágzó részek, fő- és aljnövényzet). Ezeket is tiszta papírba csomagoljuk és a méhmintával együtt küldjük úgy, hogy egymással ne érintkezzenek.

A méhhullákat és a növénymintákat a Polgármesteri Hivatal vagy hatósági állatorvos bélyegzőjével hitelesen lezárt csomagolásban (bélyegző és aláírás) kell vizsgálatra küldeni.

Ha több méhész közösen küld be vizsgálati anyagot, valamennyi részére külön-külön kell a kísérőiratot kitölteni, mert ezzel nemcsak az intézet munkáját egyszerűsítjük, hanem a kártérítési per bizonyítási eljárását is megkönnyítjük.

-------------------------------------------------------------------------------------------------